50 év után találkoztunk a HMG-ben! Csodálatos nap volt!

Az 1967-ben a HMG-ben érettségizettek közül a még élő diákok több mint 80 %-a együtt ünnepelt. A szó legnemesebb értelmében ünnepeltünk.

Megszólalt a HMG harangja, szalagot kötöttünk az iskola zászlajára, mécsest gyújtottunk az elhunytakért, verset hallgattunk, köszöntő beszédek hangzottak el, megajándékoztuk tanárainkat.
50 év nagyon sok egy ember életében. Sorra érkeztek a diákok a díszterembe. Ránéztünk a másikra, kutattunk az emlékeink között, aztán feltettük a kérdést: Ki vagy? Amikor elhangzott a név, csak megöleltük diáktársunkat, boldogok voltunk, hogy én is, ő is eljött! A sok fiatalosan csillogó szempár hol elhomályosult a könnyektől, hol vidáman villant együttlétünk alatt. Szerencsére még vannak olyan tanáraink, akik el tudtak jönni a találkozóra és vannak olyanok is, akik csak lélekben tudtak velünk lenni. A pedagógusok és a diákok közül sokan már soha nem lehetnek körünkben. Nagyon hiányoztak most is!
Akik kigondolták és megszervezték ezt a napot, már csak akkor nyugodtak meg, amikor jött a sok-sok köszönöm, hálás ölelés és kézfogás.
Aztán elvonultunk a díszteremből – mind az öt osztály – a régi termeinkbe. Előttünk feküdt a 4. osztályos napló, sorra vettük a névsorban szereplőket. Aki eljött, beszámolt élete történetéről, akik nem tudtak jelen lenni, róluk mi többiek szedtük össze a tudnivalókat… és volt, aki levele segítségével tudott köztünk lenni.
Milyen érdekes! A közös megemlékezésen is, az „osztályfőnöki órán” is, az ünnepi közös ebéden is az egyik fontos téma az volt, hogy mit kaptunk a HMG-től, hogyan hatott ránk, hogyan befolyásolta a következő 50 évet.

Egészen biztos, hogy általában a középiskola – mivel a legfogékonyabb, a legérzékenyebb időszakunkban jártunk oda – nagyon sokat alakított rajtunk, belénk égetett igen fontos dolgokat.
Hárman köszöntöttek bennünket: Szirbik Imre, Szentes város polgármestere, Tóth Tamás, a HMG igazgatója és Snell György püspök, az egykori diák. Az ő beszédeik is ugyanezt fogalmazták meg.
Kastnerné Józsa Erzsébet záró gondolatai is erről szóltak:
„Aki ebben az évfolyamban érettségizett, reményeim szerint hasonlóan gondol vissza a négy évre: akartuk vagy nem, elfogadtuk vagy lázadtunk ellene, örültünk vagy mérgelődtünk miatta, bizony sokat formált rajtunk az iskola! Tegyük hozzá, volt is mit alakítani rajtunk. Túl azon, hogy tisztességesen megtanítottak bennünket – vagy legalábbis akartak – a különböző tantárgyak ismeretanyagára, tanáraink sokkal többet tettek értünk. Segítettek közösségeink formálásában. Megtanultuk, hogy érték a haza, a család, a barátság, a gondolkodás, a munka, a világra való nyitottság, a becsület, az elfogadás, a küzdeni tudás. Megtanultuk mindezt úgy, hogy jó példát, követendő mintát láttunk tanórán és azon kívül. Én ezt kaptam útravalóul. Köszönöm, köszönjük!”
Így aztán egy kicsit pedagógusnap is volt 2017. június 10.
A boldog szervezők, segítők – Kecse Nagy László, Takács László, Csikós Jolán, Bödök Katalin, Tríz Éva nevében –
Józsa Erzsébet

A rovat
a Pálmások Szövetsége megbízásából készült. LEGYEN A PÁLMA MINDENKIÉ!

Retro-pelenka

Furcsa a két szó együtt, de a cikk végére, remélem, megérti a Kedves Olvasó, hogy mire is gondoltam…
RETRO azaz, a múltat idéző divat indult el nem is olyan régen. A 70-es 80-as évek köszönnek vissza a zenében, az öltözködésben és az élet más területein is. Azt is fel kellene idézni, hogy hogyan látták el az édesanyák a gyermekeiket ebben az időszakban.

Csak egy dolgot akarok kiemelni, a régi textil pelenkát. Akkortájt sokat mostak az anyukák, de meg is volt ennek az eredménye: a gyerekek szobatiszták lettek 2-3 éves korukra. Kellemetlen volt a teli nadrág, így azonnal jelezték a kicsik, hogy segítségre szorulnak. Nem szerették az állandó vetkőzést, öltözködést és így hamarabb váltak szobatisztává. Ma már annyiféle pelenka van a piacon, hogy alig tudjuk az előnyeit számba venni: kiváló, nedvszívó. Nem is készteti a gyermeket arra, hogy jelezze a szülőnek, hogy cserélni kell a pelenkát. Kényelmessé teszi a kicsit, és nem motiválja, hogy minél hamarabb szobatisztává váljon. A gyerekek elérik a 2.5 -3 éves kort és még mindig ott a „nagy nadrág”: a kiváló, a nedvszívó. Az új törvények szerint már 2.5 éves korban óvodába lehet íratni kislányunkat/kisfiunkat. Néhány évvel ezelőtt feltételeket szabott az óvoda arra vonatkozóan, hogyan kerülhet az intézménybe a leendő óvodás, az első ezek között a szobatisztaság volt. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a gyerekek nemhogy 3 éves korukra, de később sem válnak szobatisztává. Kellemetlen ez a szülő, a gyerek és az óvodában dolgozók számára is.
Mit lehet ilyenkor tenni? Számos cikk foglalkozik ezzel a problémával, nem akarom ezeket ismételni, de ha a gyerek helyébe képzeljük magunkat, lehet, hogy mi sem törekednénk arra, hogy minél hamarabb szobatisztává váljunk. Kényelmes a „nagy nadrág”, nem hűt, mert elnyel mindent, a kiváló, a nedvszívó. Nem kell annyit vetkőzni, öltözni. Tehát a szülőnek kell lépnie. Javaslom, hogy a nyári időszakban próbálják ki a retro pelenkát. Hátha hamarabb megunja a gyerek a kellemetlen érzést, jelzi a problémát. Arról nem is beszélve, hogy mennyivel olcsóbb és jóval kevésbé környezetszennyező, bár több figyelmet igényel a szülőtől, mert „venni” kell a gyermek „adását” és reagálni rá.
A témát azért feszegetem ennyire, mert az óvoda felveszi a két és fél éves gyerekeket. Az eddigi tapasztalat a szobatisztaság terén nem túl kedvező. Ne kerüljön senki sem kellemetlen helyzetbe, sem a gyermek, sem a szülő, sem az óvónő. Amikor a kiscsoportos elkezdi az óvodai életét, ne az legyen a legnagyobb probléma, hogy hord-e „nagy nadrágot” vagy nem, mert az óvoda egy nagyszerű hely, ahol játszani lehet, barátokra lelni, jókat enni, tanulni és még számos más nagyszerű dolgot lehet csinálni.
Szobota Imréné ny. óvónő

A Pálmások Szövetsége

rovata

Legyen a pálma mindenkié!